Második hiba
***
Mikor felébredtem azt hittem a fejem szétszakad, annyira fájt. Nyöszörögve húztam össze szemöldökeimet és megmasszíroztam hajam tövét. Olyan érzés volt, mintha valaki erősen megrántotta volna tincseimet. A bőröm eszméletlenül hasogatott. Ennél rosszabb állapotban csak a hátam volt. Forgolódtam, mocorogtam, sehogy sem volt kényelmes.
Egy ideig még pihentettem szemeimet és csendesen szuszogtam, majd pisszegésre lettem figyelmes. Lassan nyitottam fel pilláimat, aprókat pislogva. Először csak a plafont láttam meg. Miután szemügyre vettem, hol is vagyok, rájöttem, hogy a nappaliban fekszem. Az oldalamra fordultam és ülésbe tornáztam magamat. Ahogy látásom kezdett kitisztulni és hozzászokni a körülöttem levő sötétséghez, amit csupán a kanapé mögötti állólámpa fénye tört meg, észrevettem a kezeimen levő karcolásokat. Értetlenül vizsgálgattam őket. Fogalmam sem volt, hogyan kerülhettek oda. Aztán a padlón heverő üvegdarabok szúrtak szemet.
- Mi a fene történt itt?
Hirtelen emlékképek leptek el. Egy idegen robot töri be az ablakot és rám támad az apámat keresve. Még a hideg is kirázott a gondolatra, hogy akár meg is ölhetett volna az a valami. Váratlanul felrémlett előttem, ahogyan egy ismeretlen fiú hősiesen lelőtte a lényt. Pont abban a pillanatban nyomódott fel a helyiségben a nagy lámpa. A kapcsoló irányába kaptam a fejemet. Amikor a tekintetem találkozott a fiúéval alaposan szemügyre vettem és elmémben többször is lejátszottam, amint "megmentett". Rövidre nyírt, vörös haja szinte kiáltott azért, hogy az ember beletúrjon ujjaival. Arcvonásai kemények, ellentmondást nem tűrőek voltak. Íriszei színét tükrözendő fekete bőrdzseki volt rajta, és szintén fekete farmernadrág.
Megrémülve kaptam fel a dohányzó asztalról a vázát és fogalmam sem volt merre, csak eldobtam, remélve, hogy eltalálom vele. Könnyűszerrel hajolt el előle, mire én dacosan megfogtam az összes kezem ügyébe akadó tárgyat és hajigálni kezdtem, hátha eltűnik végre.
- Figyelj, nyugodj már le - intézte hozzám szavait egyhangúan, érzelemmentesen. Ha lehetet, csak még jobban felnyomta bennem a képzeletbeli pumpát. A következő dolog, ami markomba került, az a támadáskor elejtett pisztoly volt. Vakmerően lendítettem meg karomat, hogy rászegezzem a fegyvert, azonban hihetetlen gyorsasággal elkapta csuklómat és még mielőtt elsüthettem volna lefogott. Derekamnál keresztezte végtagjaimat és parancsolóan szemeimbe fúrta sajátjait.
Reszketve eresztettem el a pisztolyt és hagytam, hogy könnyeim útjukra menjenek, eláztatva arcomat. Engedett a szorításán és várt míg úgy érezte, hogy nem jelentek veszélyt számára és magamban sem tudok kárt okozni feleslegesen. Lefejtette ujjait kezemről, majd egyet hátra lépett, nehogy fenyegetve érezzem magamat, de ha esetleg szükség lenne rá, készenlétben tudjon állni.
Éppenhogy csak nem rogytam térdre. A sokk, mely alig pár óra alatt ért teljesen lerombolt. A bennem felépített fal kártyavárként dőlt össze és kisgyerekként zokogtam fel. Édesapám halála óta nem voltam képes sírni. Viszont azzal, hogy az idegen a holléte felől kérdezett és, hogy kis híján követtem őt a túlvilágra, eltőrte a mécsest és a sebek felszakadtak.
Egy ideig még pihentettem szemeimet és csendesen szuszogtam, majd pisszegésre lettem figyelmes. Lassan nyitottam fel pilláimat, aprókat pislogva. Először csak a plafont láttam meg. Miután szemügyre vettem, hol is vagyok, rájöttem, hogy a nappaliban fekszem. Az oldalamra fordultam és ülésbe tornáztam magamat. Ahogy látásom kezdett kitisztulni és hozzászokni a körülöttem levő sötétséghez, amit csupán a kanapé mögötti állólámpa fénye tört meg, észrevettem a kezeimen levő karcolásokat. Értetlenül vizsgálgattam őket. Fogalmam sem volt, hogyan kerülhettek oda. Aztán a padlón heverő üvegdarabok szúrtak szemet.
- Mi a fene történt itt?
Hirtelen emlékképek leptek el. Egy idegen robot töri be az ablakot és rám támad az apámat keresve. Még a hideg is kirázott a gondolatra, hogy akár meg is ölhetett volna az a valami. Váratlanul felrémlett előttem, ahogyan egy ismeretlen fiú hősiesen lelőtte a lényt. Pont abban a pillanatban nyomódott fel a helyiségben a nagy lámpa. A kapcsoló irányába kaptam a fejemet. Amikor a tekintetem találkozott a fiúéval alaposan szemügyre vettem és elmémben többször is lejátszottam, amint "megmentett". Rövidre nyírt, vörös haja szinte kiáltott azért, hogy az ember beletúrjon ujjaival. Arcvonásai kemények, ellentmondást nem tűrőek voltak. Íriszei színét tükrözendő fekete bőrdzseki volt rajta, és szintén fekete farmernadrág.
Megrémülve kaptam fel a dohányzó asztalról a vázát és fogalmam sem volt merre, csak eldobtam, remélve, hogy eltalálom vele. Könnyűszerrel hajolt el előle, mire én dacosan megfogtam az összes kezem ügyébe akadó tárgyat és hajigálni kezdtem, hátha eltűnik végre.
- Figyelj, nyugodj már le - intézte hozzám szavait egyhangúan, érzelemmentesen. Ha lehetet, csak még jobban felnyomta bennem a képzeletbeli pumpát. A következő dolog, ami markomba került, az a támadáskor elejtett pisztoly volt. Vakmerően lendítettem meg karomat, hogy rászegezzem a fegyvert, azonban hihetetlen gyorsasággal elkapta csuklómat és még mielőtt elsüthettem volna lefogott. Derekamnál keresztezte végtagjaimat és parancsolóan szemeimbe fúrta sajátjait.
Reszketve eresztettem el a pisztolyt és hagytam, hogy könnyeim útjukra menjenek, eláztatva arcomat. Engedett a szorításán és várt míg úgy érezte, hogy nem jelentek veszélyt számára és magamban sem tudok kárt okozni feleslegesen. Lefejtette ujjait kezemről, majd egyet hátra lépett, nehogy fenyegetve érezzem magamat, de ha esetleg szükség lenne rá, készenlétben tudjon állni.
Éppenhogy csak nem rogytam térdre. A sokk, mely alig pár óra alatt ért teljesen lerombolt. A bennem felépített fal kártyavárként dőlt össze és kisgyerekként zokogtam fel. Édesapám halála óta nem voltam képes sírni. Viszont azzal, hogy az idegen a holléte felől kérdezett és, hogy kis híján követtem őt a túlvilágra, eltőrte a mécsest és a sebek felszakadtak.
***
- Mit akartok tőlem? Talán ti is megölni jöttetek?
Szúrósan néztem szemem sarkából a másik, épen maradt ablakon befelé bámuló óriásra, majd a fiúra.
- Akkor még egyszer elmagyarázom. Engem Ravinak hívnak, a behemótot pedig Chesternek. Azért vagyunk itt, hogy megvédjünk téged.
Egyre tisztábban láttam. Már nem remegtem úgy, mint egy falevél. Egyszerűen csak nem bírtam felfogni ép ésszel miért épp a szülőm kell nekik.
- De még mindig nem értem, nekem mi közöm van az egészhez.
A fiú idegesen sóhajtott fel, majd elrugaszkodott a faltól, aminek eddig támaszkodott és járkálni kezdett.
- Esetleg nem viselkedett furcsán Jaegun a halála előtt?
- Honnan tudod a nev...
- Nem fontos. A lényeg az, hogy volt e bármi szokatlanra utaló dolog..?
Valami nem tetszett a fiúban, a vészriasztóim hangosan rikácsoltak bensőmben. Mégis abbahagytam a méregetését és beszélni kezdtem.
- Honnan tudod a nev...
- Nem fontos. A lényeg az, hogy volt e bármi szokatlanra utaló dolog..?
Valami nem tetszett a fiúban, a vészriasztóim hangosan rikácsoltak bensőmben. Mégis abbahagytam a méregetését és beszélni kezdtem.
- Ami azt illeti - álltam fel a szófáról. - Még kicsi voltam, mikor hazahozott egy kamiont. Soha sem engedett a közelébe és a műhely közelébe sem. Aztán azt mondta nekem, hogy eladta, de... konkrétan megtiltotta, hogy a pajta alatti pincébe lemenjek - néztem Ravira megvilágosodva. - A pince - halkultam el.
Sietősen rohantam az előszobába, hogy végig kutassam a kulcsokat, hátha megtalálom közöttük a megfelelőt, azonban az hiányzott a helyéről.
A bejárati ajtót kivágva szaladtam a pajtához, ahol az összes alkatrészt szétdúltam a kulcsot keresve. Chester az udvarról figyelte mit csinálok, míg a fiú a hátam mögül nézelődött.
- Rohadt életbe!
Erősen belerúgtam az egyik dobozba, amelyiket ismét eredménytelenül túrtam fel. Majd egyszeriben rájöttem, hol is lelhetek rá a tárgyra. A szüleim régi dolgait a műhely melletti raktárépületben tartottam. Szinte biztos voltam benne, hogy ott lesz a kulcs is.
A raktárba menve azonnal felálltam a létrára és leszedtem a polcról a kis széfet, amiben anyu ékszerei közül elővettem a legvastagabb borítékot. Türelmetlenül bontottam fel az éveken keresztül olvasatlanul maradt végrendeletet, mely mellett ott díszelgett a keresésem tárgya. Visszamentem Ravihoz, aki már a pince bejáratánál várt.
A lakatban már sokkal óvatosabban forgattam el kulcsot. Homlokomon gyöngyözött az izzadtság, mikor kattant a zár. Felnyitottam a pince ajtaját, és megfontolt lépésekkel sétáltam le a lépcsőn, majd felpattintottam a lámpakapcsolót, mire kigyulladt a régi körte.
A lakatban már sokkal óvatosabban forgattam el kulcsot. Homlokomon gyöngyözött az izzadtság, mikor kattant a zár. Felnyitottam a pince ajtaját, és megfontolt lépésekkel sétáltam le a lépcsőn, majd felpattintottam a lámpakapcsolót, mire kigyulladt a régi körte.
- Szóval ez állt apu titkolózásainak hátterében...
Elámulva bámultam a hatalmas robotot, mely élettelenül feküdt a kacatok között. A halovány fényben néha meg-megcsillant a krómozott fém, melynek eredeti színe szinte vibrált a szemem előtt kiskoromból visszaemlékezve. Visszasiettem a felszínre és izgatottan közöltem a másik kettővel a hírt, miszerint apám mégsem adta el a kamiont.
- Tizenhárom éve porosodik ott lent.
- Már biztosan elfogyott az energonja - jegyezte meg Chester.
- Energon?
- Ez az anyag az tart minket életben. Ebben vannak az emlékeink is.
- Csodálatos.. Pedig valahogyan muszáj lesz felélesztenünk.
- Remélem ez megteszi.
A robot kivett a mellkasából egy kéken fénylő tárgyat, mely a tenyerében lebegett. Odanyújtotta nekem azzal az utasítással, hogy szúrjam bele a másikba. Bólintottam egyet jelezvén, hogy megértettem. Azután lesiettem a pincébe és megközelítettem a testet. Felmásztam a hasára és nagy levegőt véve nyomtam a megadott helyre a szikrát. Megremegett alattam a robot, mire azon nyomban leugrottam róla. Váratlanul törte át a felette levő padlót és ordítva rontott neki a fiúnak, amit nem tudtam mire vélni.
- Most meghalsz - fogta ujjai közé Ravit, aki egyszerűen tűrte a fájdalmat.
- Várj, kérlek!
Azonban nem hagyták abba a dulakodást. A fiú karját gépisztollyá változtatta és vállon lőtte a robotot, mire az eldobta őt. Ravi a tornácon landolt. Kisebb sikerrel talpon maradt, aztán újfent elsütötte fegyverét.
- Fejezzétek be! Az istenért!
Végül a robot dühösen nekifutott Ravinak és teljes erejéből rátaposott. Ám mielőtt összeroppanthatta volna a tornáccal együtt, elkiáltottam magam.
- Elég!
Azonban nem hagyták abba a dulakodást. A fiú karját gépisztollyá változtatta és vállon lőtte a robotot, mire az eldobta őt. Ravi a tornácon landolt. Kisebb sikerrel talpon maradt, aztán újfent elsütötte fegyverét.
- Fejezzétek be! Az istenért!
Végül a robot dühösen nekifutott Ravinak és teljes erejéből rátaposott. Ám mielőtt összeroppanthatta volna a tornáccal együtt, elkiáltottam magam.
- Elég!
Az óriás megállt. Majd felhagyott a harccal.
Félve álltam a lábaihoz és megérintettem. Nem hagyhattam, hogy bántsa a fiút. Mikor lepillantott rám, szabadjára engedte Ravit is, aki enyhén köhögve vonult félre, és érdeklődve térdre ereszkedett előttem. Kővé dermedve álltam a robot tekintetét és vártam arra, hogy tegyen valamit velem. Viszont csak egyszerűen megszólalt lágy hangján.
Félve álltam a lábaihoz és megérintettem. Nem hagyhattam, hogy bántsa a fiút. Mikor lepillantott rám, szabadjára engedte Ravit is, aki enyhén köhögve vonult félre, és érdeklődve térdre ereszkedett előttem. Kővé dermedve álltam a robot tekintetét és vártam arra, hogy tegyen valamit velem. Viszont csak egyszerűen megszólalt lágy hangján.
- Mi a neved, leányom?
Meghökkenve ráncoltam homlokomat furcsa kérdésére.
- So-Song Haeyon.
- Te lennél Jaegun gyermeke? Szeretném meghálálni neki, hogy megmentette az életemet.
- Ő már - sütöttem le pilláimat, hogy aztán a földdel szemezhessek keserűen - nem él.
- Megatron - mordult fel mérgesen és ökölbe szorította jobb kezét. - Őszinte részvétem.
Hangjából csak úgy áradt az együtt érzés, ami talán túlságosan is emberi volt egy hatalmas robottól.
- Ki az a Megatron?
- Ő az Álcák vezetője - tájékoztatott Chester.
- Tombolót is ő küldte rád valószínűleg - kerülte ki a "kamiont" Ravi, tartva a szerinte biztonságosnak vélt távolságot.
- Szóval az az izé, ami rám támadt az Tomboló volt?
- Igen.
A nemrég feléledt óriás talpra állt, majd a távolba meredve kezdett beszélni.
- El kell mennünk, itt már nem biztonságos többé. Megatron vadászni fog mindannyiunkra.
- De hova? - értetlenkedtem. - Valami ötlet esetleg?
Duzzogva ültem a kék alapon, piros láng mintázatú kamion volánja mögött. Mégis sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy egyetlen nap alatt fenekestül fordult fel az életem. Váratlanul robotok jelentek meg, és egyszerűen kirángattak a megszokott, siralmas hétköznapjaimból. Talán az egészben az volt a legjobb, hogy minden szál édesapámhoz vezetett vissza, aki egy túlméretezett gyilkológépet rejtett el a műhelyünk alatti pincében.
- El sem hiszem, hogy sikerült rávennetek...
A szélvédőn kibámulva pásztáztam a már felkelő nap sugarai által megvilágított dombos területet. A mellettünk elsuhanó fák méginkább azt az érzést keltették bennem, hogy reménytelen a helyzetem. A jövőmről nem is beszélve, ami most már teljesen kilátástalannak tűnt. Miután magunk mögött hagytuk az erdőt, juhokkal és tehenekkel teli karámok sorakoztak fel előttünk. Egyszer csak recsegni kezdett a jármű, amiben órák óta küszködtem a gondolataimmal. Majd felcsendült a már ismerős robothang a rádióban.
- Minden Autobotnak! Minden Autobotnak! Figyelem, itt Optimusz fővezér!
- Megatron - mordult fel mérgesen és ökölbe szorította jobb kezét. - Őszinte részvétem.
Hangjából csak úgy áradt az együtt érzés, ami talán túlságosan is emberi volt egy hatalmas robottól.
- Ki az a Megatron?
- Ő az Álcák vezetője - tájékoztatott Chester.
- Tombolót is ő küldte rád valószínűleg - kerülte ki a "kamiont" Ravi, tartva a szerinte biztonságosnak vélt távolságot.
- Szóval az az izé, ami rám támadt az Tomboló volt?
- Igen.
A nemrég feléledt óriás talpra állt, majd a távolba meredve kezdett beszélni.
- El kell mennünk, itt már nem biztonságos többé. Megatron vadászni fog mindannyiunkra.
- De hova? - értetlenkedtem. - Valami ötlet esetleg?
***
Duzzogva ültem a kék alapon, piros láng mintázatú kamion volánja mögött. Mégis sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy egyetlen nap alatt fenekestül fordult fel az életem. Váratlanul robotok jelentek meg, és egyszerűen kirángattak a megszokott, siralmas hétköznapjaimból. Talán az egészben az volt a legjobb, hogy minden szál édesapámhoz vezetett vissza, aki egy túlméretezett gyilkológépet rejtett el a műhelyünk alatti pincében.
- El sem hiszem, hogy sikerült rávennetek...
A szélvédőn kibámulva pásztáztam a már felkelő nap sugarai által megvilágított dombos területet. A mellettünk elsuhanó fák méginkább azt az érzést keltették bennem, hogy reménytelen a helyzetem. A jövőmről nem is beszélve, ami most már teljesen kilátástalannak tűnt. Miután magunk mögött hagytuk az erdőt, juhokkal és tehenekkel teli karámok sorakoztak fel előttünk. Egyszer csak recsegni kezdett a jármű, amiben órák óta küszködtem a gondolataimmal. Majd felcsendült a már ismerős robothang a rádióban.
- Minden Autobotnak! Minden Autobotnak! Figyelem, itt Optimusz fővezér!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése